Indul a tombolás

A Rampage - Tombolás hamarosan a mozikban, Dwayne Johnson főszereplésével

 

– Ez a film tizenhárom éves koromban kezdődött, még Hawaiin, amikor iskolaidőben, egy ócska játékteremben – ahol délután sem lett volna szabad bemennem – álltam a játékautomata előtt, és egymás után dobáltam bele a negyeddollárosokat

 

A szerelmi vallomás szerdán hangzott el a Rampage – Tombolás (Rampage, hazai bemutató: április 12.) Los Angeles-i premierjén a főszereplőtől, Dwayne Johnson-tól, aki azt is készséggel elismerte, hogy a filmesek számára a játéknak az volt az egyik vonzó tulajdonsága, hogy nem nagyon volt története: három mutáns (óriásgorilla, óriásfarkas, óriáskrokodil) egyszerűen lerombol benne egy nagyvárost. Vagyis ők azt csináltak belőle, amit akartak. Johnsonból például egy vadrezervátum szakértőjét, akinek egy albínó gorilla a legjobb barátja.

A premieren résztvevő sztárok és filmesek már ismerik az előzetes felméréseket: a piackutatások szerint a film Amerikában kb. 35 millió dolláros bevétellel számolhat az első hétvégén, ami éppen megegyezik Dwayne Johnson legutóbbi (szintén vad álaltok között játszódó) filmje, a Jumanji – Vár a dzsungel eredményével. Márpedig az a film világszerte összesen több mint 900 millió dollár bevételt hozott. Hamarosan meglátjuk, hogy a Rampage – Tombolás meg tudja-e ismételni azt a sikert.

 

IC Press

 

Tags: